2018. október 13.

Baráth Viktória - Az igazság nyomában


Perzselő ​hangulat a tárgyalóteremben
Hannah Jones, a harmincas évei közepén járó fiatal nő a miami ügyészségen dolgozik. Egy múltbéli botlása miatt a főnöke csak gyakornoki feladatokat bíz rá, ám amikor a férfi lányát megerőszakolják, Hannah kap egy lehetőséget, hogy ügyészként vehessen részt a vád képviseletében. Hajtja a bizonyítási vágy, és vissza akarja szerezni régi pozícióját, ezért vállalja a feladatot. Csak a karrierjével akar foglalkozni, mert tudja, ezúttal nem hibázhat. Az elhatározásnak azonban keresztbe tesz Max, a jóképű szomszédfiú, aki randira hívja Hannah-t. Látszólag minden tökéletesen alakul, az ügy jól halad, a bizonyítékok egyértelműek, és Max-szel is egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Azonban a lány lassan rádöbben, hogy semmi és senki sem az, aminek látszik…
Mennyire homályosítják el az ítélőképességünket a személyes érzelmeink? Elfeledtetheti a perzselő szenvedély a hazugságokat? Képesek vagyunk feladni saját elveinket egy magasabb cél érdekében?
Baráth Viktória, a kétszeres Aranykönyv-díjra jelölt szerző regénysorozatának első része romantikában, szenvedélyben és izgalmas fordulatokban egyaránt bővelkedik. Betekintést nyerhetünk az igazságszolgáltatás lebilincselő világába, ahol az ellenségeink könnyen válnak barátokká, a barátaink pedig ellenségekké.


Én megmondom őszintén nekem az elején picit lassabban indult be a dolog. Nem igazán tudtam még akkor vajon mi történhet, hogy már így olvasás nélkül is mindenki oda van a karakterekért. Gondolok itt speciel a férfi főszereplőre. Mert én előre részleteket nem szeretek olvasni, így is elég nehéz kibírni a megjelenésekig. De ha vannak is akkor biztosan ott a válasz :) Na de mivel ez nálam kimaradt....

De ami ezt illeti gyorsan maradjunk is annyiban, hogy ismét nem csalódtam. Nagyon hamar elmúlt az a csepp kétségem is és tudtam, hogy egy újabb csodás Baráth Viktória regényt tartok a kezemben. Sőt! Ezúttal még inkább felülmúlta önmagát az írónő!

A történet csupa izgalom, titok és nem várt fordulatok. Hamar választ kaptam a kérdésemre ami az elején felmerült ezzel a bizonyos szomszéd fiúval kapcsolatban.

Sejtettem már egy idő után, hogy nagy valószínűséggel mi is fog történni. A kivitelezést pedig az írónő ismét bámulatosan oldotta meg. Elég ha annyit mondok, hogy ő Baráth Viktória. Imádom amit kitalált!

Na de annyira ne szaladjunk előre.

Megismerhetjük a története hősnőjét Hannah-t. Egy helyes, szimpatikus nőt. Aki imádja a munkáját. Vagyis jobban mondva imádná. De ebben a szakmában elég egy kisebb baki és visszakerülsz a kezdő vonalra. Nem sok esélyt lát a lány, hogy valóra váljon az álma, Hogy visszakerülhessen a tárgyalóterembe. De szerencsére ő egy olyan karakter akit nem kell féltenünk. Kemény és megvan a véleménye mindenről amit néha hangosan ki is mond. Ennek hála kap még egy esélyt. Mégpedig egy nem is akármilyen ügyet.

A nagyfőnöknek a lányáért kell csatába indulnia. Ahogy említettem egy erős nő, aki minden erejével kiáll az igazáért, azokért akiket bántanak. Mint mindennek ennek is mind oka van. Sok mindenen ment keresztül de remek lány és szuper jól helyt áll. Ő aztán megérdemli ezt az esélyt. Az első pillanatoktól szimpatikus volt és megkedveltem. Szurkoltam neki.

" Nézd, előadhatod nekem az ártatlan kislányt, de engem nem versz át. " 

Eleinte nekem megvoltak a kétségeim a pasival kapcsolatban. Oké, hogy egy helyes, rendes pasi. De valljuk be, hogy manapság ha ezek mellé van még egy kis vagy éppen több rossz fiús beütése egy pasinak akkor az nekünk nőknek még jobban bejön. Na de ahogy említettem Viki igazán odatette magát. Pillanatok alatt képes csavarni a dolgokon. És már meg is kaptam amire vágytam. Atyám! De még mennyire!

Ugyanis Jason fiú jajjjjj. Túlságosan sok ilyen fantasztikus könyves álom pasink lesz már kedves írónők! :)  Na jó valljuk be belőlük sosem elég! És új kedvencet avattam Jason Wilburn személyében! Apám ez a pasi..... Egy igazi rohadék! Egy arrogáns, nagyképű alak. Oké picit... :D van is mire de na! Megvannak a maga szabályai mind a munkában mind pedig a magánéletben. A nők terén is. Amikben ahogy várható nem szenved hiányt. Nem is igazán kell kiismerjük, hogy tudjuk nem az a romantikus, herceg fehér lovon típusú pasi. Még csak véletlenül sem akar semmi elköteleződést.


És hihetetlen mert egy még ezekkel együtt is képes levenni bennünket a lábunkról a pasi. Ahogy várható Hannah sem lesz vele másképp. Mégis a történések hatására igencsak mutat egy kis javulást néhány tulajdonságát illetően. Ezeket javarészt annak köszönheti ő és mi is, hogy megismerte a lányt.

Mert hiába egy nagyképű, arrogáns és valljuk be néha egy bunkó alak mégis tud gyengéd, védelmező és szerethető és viszont szerető pasi lenni. Jó néha ilyennek is látni őt. De azért nem veszik el a rossz fiús beütés sem. Jól is van ez így. Így van tökéletesen összerakva a pasi. Az írónő remekül kitalálta nekünk. Le a kalappal. Köszönjük ;)

" – Abbahagynád? -szólok közbe. – Miért nem tudsz csak egyszer normális emberként viselkedni?
– A pszichiáterem szerint ez védekező mechanizmus – vonja meg a vállát, miközben bekap egy adag tésztát – , de szerintem csak nem meri kimondani, hogy egy seggfej vagyok! " 

Nem véletlen  a mondat a borító hátoldalán. Perzselő hangulat a tárgyalóteremben. Ugyanis ha két ilyet karaktert összeeresztünk akkor ott kő kövön nem marad. Sem Jason sem Hannah nem az a fajta ember aki könnyen adja magát. Elérik amit akarnak, bármi áron. Kiállnak azért amit igaznak hisznek.

Ezekből kifolyólag nem kevés összetűzésük, vitájuk akad. De pont ezek miatt akadnak szuper pillanataik is. Mert azért valljuk be egyiküket sem kell félteni. A kemény és arrogáns Jason tud ám vicces is lenni. Hannah is ott van a toppon és ebből születnek hihetetlen jó kis párbeszédek. Imádom ezt a párost!

Elindul a történet, elkezdjük megismerni őket. Vagy lehet akkor még nem is egészen, nem annyira mint kellene. Ugyanis nem kis és kevés meglepetést tartogat nekünk Viki ilyen téren sem. De le a kalappal az előtt amit kitalált és ahogy véghez vitte. Bámulatosak lettek a karakterei és a történet maga szintén!

Rögtön megszerettem őket, igaz nem mindig tudtam, hogy ki mellett is álljak de imádtam! Mindig tartogatott valami újat, érdekeset a történet. Sokszor kiszámíthatatlan de pont ezért hihetetlenül izgalmas. Minden percét imádtam! Pláne amikor beindultak a dolgok és kezdett minden egyre forróbbá válni.

A főszereplők közti kémiával ugyanis cseppet sem volt gond. Az első percektől kezdve csak úgy szikrázott a levegő kettejük között. Hát miután már lángra is lobbant? Hát huhhh! Akadtak szenvedélyes, perzselő, vággyal teli pillanatok. Tökéletesen ábrázolva. Minden téren tökéletes páros Hannah és Jason. Ugyanakkor aranyos, édes pillanataik is akadtak amikor a gyengédség is jelen volt. Bár mivel trilógia ez komolyabban majd szerintem csak a későbbiekben lesz még inkább jelen.

Harag és humor is tarkította a közös perceiket. Egy élmény volt olvasni róluk.

Ugyanakkor egy mindkettőjük számára komoly ügy amin dolgoznak. Tetszett ahogy ez mind bele lett szőve a történetbe. Ahogy ez köré épült a kettejük élete és kapcsolata. Gratulálok Viki! Pokolian sok titok, csavar, félelem és fájdalom is jelen volt végig a történetben. Rengeteg mindenre derült fény. Nem keveset aggódtam de az biztos, hogy nem csalódtam Vikiben! Sőt! Ezzel a regénnyel nálam mindent vitt most! Imádtam!

Minden megvan benne ami kell! Pedig ugye ismerjük a drága írónőnket és ezek ismeretében volt bennem egy kis félsz de mint kiderült felesleges volt. Egy fantasztikus sztori első részét hozta el nekünk. Ami már önmagában eszméletlen ütős lett. És akkor még van két része a sorozatnak.

Izgalmas, perzselő, teli váratlan fordulatokkal. Két erős karakterrel. Szenvedéllyel és vággyal fűszerezve ami sokszor a tárgyalóteremben is előkerül.

" A kezdeti nehézségek és az apró kétely mind elmúlt, csak a gyönyör maradt, ami mindkettőnket a mennyekbe repít. " 

Remek mellék szereplőkkel. Ebből emelném ki például Elliot karakterét ki. Hiába elvileg a legjobb barát nekem sajnos egyáltalán nem tudta a szívembe lopni magát. Sosem lehet tudni az ember mire számítson. Meglátjuk a továbbiaknak. Akadtak még szimpatikus és kevésbé bejövős szereplők is. Az írónő szuper jól összerakott mindenkit, hogy tökéletes legyen a történet.

Hannah és Jason munkáját, ezt a szakmát is hihetetlen jól lefestette nekünk. Remekül visszaadtak mindent a leírások! Köszönöm Viki! Gratulálok neked!

Minden percét imádtam amit velük tölthettem! Egy nagy gondom volt csak! KEVÉS!!!! Ide a folytatással! Az biztos, hogy nagy szerelem lesz ez a sorozat! Az írónő valami újat és csodálatosat alkotott ismét! Nem kérdés, hogy mindenkinek olvasnia kell! Ha netán még nem is olvastál Baráth Viktóriától ez is tökéletes kezdet! Hajrá mindenkinek!


Engem megvett magának! Csavarokkal, izgalmakkal, félelemmel, titkokkal, sok sok meglepetéssel teli történet. Egy kemény szakmával, azonnal megszerethető karakterekkel. Szenvedéllyel és vággyal megspékelve. Légy te is részese Hannah és Jason fordulatokkal teli kalandjának! Tökéletes olvasmány bárhol, bármikor!

A borító pedig szintén gyönyörű akárcsak a sztori amit rejt. Tökéletesen illik a történethez, remek a szín választás is. Szuper lett!

Köszönöm, hogy a részese lehettem!

Nagyon szépen köszönöm a könyvet az írónőnek és a kiadónak!


Értékelés:




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése