2018. október 4.

Új szerzemény és olvasói találkozó

Sziasztok!


Munka után sem maradunk könyvek nélkül, erről a kedvenc íróink gondoskodnak. Ma délután egy remek eseményen voltam. Szurovecz Kitti írónőnek most jelent meg a legújabb könyve A kisemmizett angyal. Ennek örömére több állomásos turnén vesz szét aminek az egyik helyszíne Szeged volt ma délután:)


Jó régen sikerült találkozni, még a Hópelyhek a válladon című könyvének bemutatóján. Ami nem tegnap volt. :)  De itt az új könyve amit nagyon sokan vártunk. És ebből az alkalomból van ez a turné, ami délután például itt volt Szegeden a Somogyi könyvtárban. Egy remek beszélgetéssel, amiből még én is aki az elejétől olvastam a regényeit rengeteg újat tudtam meg. Mind róla mind pedig a történeteiről.


Remek délután volt. Egy kis kérdezz felelek résszel is. Természetesen be lehetett szerezni A kisemmizett angyal című regényt, akárcsak a régieket is. Na meg persze a dedikálás és a közös fényképek sem hiányozhattak.


Ráadásként pedig azt a gyönyörű és édes Marcust is meg lehetett ismerni :)


Nagyon örültem ennek a délutánnak, a találkozásnak. Kitti rögtön, bárhol megismer, kedvesen üdvözöl jóformán mint régi ismerőst már név szerint. Pedig nem kevés olvasója akad. Köszönöm szépen! Sikerült beszélgetni is picit, egyszóval szuper délután volt.


A kisemmizett angyal természetesen jött velem haza :) Dedikálva! Örültem a találkozásnak ismét és köszönöm Kitti! Hazafelé már el is kezdtem olvasni a regényt! Amihez ismét gratulálok és további sok sikert kívánok!


Ha esetleg Ti is kedvet kapnátok akkor itt a történethez egy fülszöveg:

A tizenhat éves Mia, a Nyírségből származó szegény lány prostitúcióra kényszerül. Panka, a jómódú budai vállalkozók hasonló korú lánya emberkereskedők karmai közé kerül. A két lány közös kálváriája egy nyolcadik kerületi garzonban kezdődik. A rabságban mély barátság szövődik közöttük, Mia el is határozza, hogy megszökteti Pankát, még mielőtt elvinnék őt külföldre. Az események azonban nem várt fordulatot vesznek, így Mia hamarosan az üldözöttek listájára kerül.

Szurovecz Kitti izgalmas, megdöbbentő története bár fikció, megtörtént eseményeken alapul. Vajon milyen a hazai emberkereskedelem és a szervezett prostitúció? Honnan szerzik be a lányokat? Milyen esélye van egy nagyon szegény és egy tehetős fiatalkorúnak ugyanolyan körülmények között? Mi történik, ha megromlik az egészségük, vagy felmerül egy váratlan probléma? Van bármiféle kiút? Ki lehet szállni? Ki segíthet?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése